A piros üveggolyó
A nagy gazdasági válság évei alatt egy dél idahoi falucskában
laktam.Reggelenként megálltam Miller úr zöldséges standja előtt,
hogy az éppen
szezonban levő zöldségből, gyümölcsből vásároljak. Az étel és a pénz
igen kevés volt abban az időben, ezért sokszor cseretárgyakat
ajánlottak fel a
vásárlók az árúért. Egyik nap Miller úr egy zsák krumplit pakolt
nekem,amikor észrevettem egy nagyon sovány kisfiút, aki szakadt, de
tiszta ruhában
epekedve nézte a zöldbabot. Kifizettem a krumplimat, de közben engem
is megragadott a gyönyörű zöld babos kosár látványa. Miközben azon
gondolkodtam, hogy vegyek-e belőle, végighallgattam Miller úr és a
rongyos ruházatú kisfiú beszélgetését.
– Hello Barry, hogy vagy?
– Hello Miller úr. Jól, köszönöm jól. Csak csodálom a babot…
nagyon jól
néz ki.
– Nagyon finom is. Hogy van az anyukád?
– Erősödik, napról-napra erősödik.
– Az jó. Segíthetek valamiben?
– Nem uram. Csak csodálom a babot.
– Szeretnél belőle hazavinni?
– Nem uram. Nincs mivel fizetnem.
– Nos, mid van, amire elcserélhetném a babot?
– Csak egy üveggolyóm van.
– Tényleg? Hadd nézzem csak.
– Tessék, itt van. Nagyon szép.
– Igen, azt látom. Hmmm, csak egy baj van, ez kék és én a pirosat
szeretem.
Van esetleg egy piros üveggolyód otthon?
– Nem egészen… de majdnem.
– Mondok én neked valamit. Vidd haza ezt a zsák babot és mikor
legközelebb erre jársz, hozd magaddal a piros üveggolyódat, hogy
megnézhessem.
– Rendben van. Köszönöm Miller úr.
Miller asszony, aki a közelben állt odajött hozzám, hogy segítsen.
Egy mosollyal így szólt:
– Van meg két ilyen fiúcska ebben a faluban, mindhárman nagyon
szegényes körülmények között élnek. Jim szeret velük üzletelni
babért, almaért,
paradicsomért vagy ami éppen van. Amikor visszajönnek a piros
üveggolyóikkal, és mindig visszajönnek, Jim úgy dönt, hogy mégsem
tetszik
neki a piros, és hazaküldi őket egy zsák valamilyen zöldseggel, és
azzal, hogy hozzanak valamilyen más színű üveggolyót, narancssárgát
például.
Mosolyogva jöttem el az árusbódétól, teljesen meghatódva Miller úr
tettén. Nem sokkal később Colorado államba költöztem, de soha nem
feledtem ennek a
férfinak a csere” üzletét. Aztán eltelt jó néhány év… Nemrégiben
látogatóban jártam Idaho államban, és felkerestem néhány barátomat
abban a
régi kis falucskában. Mikor megérkeztem hallottam, hogy Miller úr
meghalt és pont akkor van a temetése. Mivel a barátaim el szerettek
volna menni a
temetésre, hát én is velük mentem. Mikor megérkeztünk a
ravatalozóba, beálltunk a sorba, hogy a halott hozzátartozóival
együtt részvétünket
kifejezhessük Miller asszonynak. Előttünk a sorban állt három
fiatalember. Egyikőjük katonai egyenruhában volt, a másik kettő
pedig fekete öltönyben,
igen elegánsan volt felöltözve… Mikor rájuk került a sor Miller
asszonyhoz léptek, aki mosolyogva nézet rájuk férje koporsója
mellől. Mindhárom
fiatalember megölelte, és megpuszilta az asszonyt, beszéltek vele
pár szót, majd a koporsóhoz léptek. Az asszony lágy, könnyes kék
szemei követték
lépteiket, amint ők egyenként megálltak egy pillanatra a koporsónál,
megfogták a halott kezet, majd tovább indultak. Mindhárman szemeiket
törölgetve hagyták el a ravatalozót. Mikor ránk került a sor,
elmondtam Miller asszonynak, hogy ki is vagyok, és megemlítettem
neki azt a régi
történetet, amit mesélt nekem három kisfiúról és az üveggolyóikról.
Csillogó szemekkel megfogta kezemet, és odavezetett a koporsóhoz.
– Az a három fiatalember, akik épp ön előtt voltak, az a három
kisfiú,
akikről akkor meséltem. Épp most mondták el, hogy mennyire
értékelték, ahogy Jim bánt velük. És most végre, hogy Jim már nem
tudja meggondolni magát a
színt vagy a méretet illetően… eljöttek, hogy kifizessek
tartozásukat…
Soha nem voltunk gazdagok ezen a földön, de biztos vagyok benne,
hogy Jim ebben a pillanatban a leggazdagabb embernek tartaná magát.
Ekkor szerető gyengédséggel felemelte az élettelen újjakat. A
férje keze alatt három fényes piros üveggolyó pihent.
A történet arról szól, hogy a szavainkra nem fognak emlékezni az
emberek, de kedves cselekedeteinkre annál inkább. Egy kívánságom
számodra a mai napon: kívánok neked mára egyszerű csodákat – frissen
főzött kávét, amit más készített el helyetted. Egy váratlan
telefonhívást egy rég
nem látott barátodtól. Zöld jelzőlámpákat a munkába menetben.
Kívánok neked apróságokat, amiknek örülhetsz, a legrövidebb sort az
élelmiszerboltban, egy jó éneket a rádióban. Hogy a kulcsaidat ott
találd, ahol keresed. Kívánok neked egész napra boldogságot és apró
örömöket, hogy ezek által érezhesd,
hogy Isten mosolyog rád, és gyöngéden fog, mert különleges és ritka
ember vagy. Kívánok neked erre a napra békességet, boldogságot és
örömöt. Azt
mondják, hogy egy pillanatig tart csak, hogy megtalálj egy
különleges embert, egy óra, hogy értékeld, egy nap, hogy szeresd, de
aztán egy egész
élet, hogy elfelejtsd.
NE FELEDD AZOKAT, AKIK EGYKOR OLYAN SOKAT JELENTETTEK NEKED ÉS
VALAMILYEN MÓDON MEGÉRINTETTÉK AZ ÉLETEDET, JOBB EMBERRÉ TÉVE TÉGED…